Az én generációmban rengeteg olyan ember van, aki nem tudja összpontosítani a figyelmét a másikra, ha beszélgetnek. A legkisebb megszólítás, telefonhívás is kibillenti és mintha ott sem lenne a másik, már reagál is erre a külső ingerre. Előszeretettel rúgom fel a konzervatív és értelmetlen szabályokat, de ezt nem csak az illem miatt nem szabad, hanem, mert emberek vagyunk és különben minek vágtunk bele a párbeszédbe?

Úgyhogy köszönjük meg a közösségi oldalaknak, hogy koncentrálni képtelen azonnal reflektáló magatartást váltottak ki az én és a nálam fiatalabb generációkból. Igen, mondom ezt én, az örökmozgó. Csakhogy az örökmozgás nem jelenti azt, hogy leszarom a másikat és elfordulok, ha valaki megszólít. És még egy érdekesség: ez a magatartás elsősorban nőknél figyelhető meg.

Ebben nincs semmi előítélet vagy ellenszenv, puszta megfigyelés. És nem a szűk környezetemre értem, hanem bármerre járok ezt látom. Nem folyamatosan és minden másodpercben, de elég gyakran.

Ma éppen egy osztálytársam fogta magát és kezdett el telefonálni, miközben a tanárral pont ő kezdett beszélgetést. Majd miután már többen is bekapcsolódtak ebbe és a tanár mesélt, ő egyszer csak elkezdett telefonálni. De nem ám félre vonult, ott, miközben a tanár hozzá (és a többiekhez) beszélt tárcsázott és beszélt.

A másik eset akkor történt, amikor szintén közeli ismerősöm kérdezett meg valamiről, majd mikor válaszoltam, kb. a hetedik mondatnál megszólította egy barátnője, akivel onnantól kezdve diskurált. Észre sem vette, hogy nem fejeztem be a választ és eltűntem.

Persze, lehet bennem van a hiba, de tényleg ezt látom. Az is lehet, hogy manapság mindig, minden fontos és azonnal reagálni kell rá. De, ha emberek kérdeznek és nem érdekli őket a válasz, akkor miért is kérdeznek? Beszélgetnek, majd faképnél hagyják a másikat. Furcsa és nem jó.