-Nesze! És legközelebb vedd ki a cuccodat a mosógépből, mert nem vagyok a rabszolgád. – mondta, majd elém vágott egy kupac nedves ruhát.
-Őőő, köszi, de… szóval éppen csak 10 perce végzett a gép, és most akartam jönni, hogy…
-Nem érdekel! Ne hagyd itt! – sikította fejhangon, hajszálai pedig csápok módjára közelítettek felém. Így inkább menekülőre fogtam a dolgot.
-Jó, de… oké. – behódolva, de életemet mentve elhagytam a helyszínt. Némi megelégedéssel töltött el, ahogy futás közben hallottam, ahogy új áldozataival sem bánik kesztyűs kézzel.
Kiteregettem és visszaültem a gépemhez, hajnali egy óra volt. Folytattam a böngészést, hírolvasást és rátaláltam a pályázatra. Erre a bizonyos pályázatra. Elgondolkodtam a dolgon. Még is mi a halálért jelentkezzek rá? Van elég dolgom így is. Aznap nem is foglalkoztam vele többet, inkább megnéztem egy magyar remekművet, az úristen@menny.hu-t. Aztán elaludtam. (Vagy az egy másik éjszaka volt? Lehet.) De utána már csak ez járt a fejemben.
Másnap Zoli ébresztett, a szobatársam. Finoman megjegyezte, hogy késésben vagyok, mert 9 óra van, és nyolckor már nem szoktam a szobában lenni. Kollégista vagyok, mondtam már? Nem? Akkor majd később erre is kitérek.
Akkora késésben voltam, hogy már nem is siettem. Komótosan felöltöztem, fogat mostam és mentem 10-re a következő órára. Multimédia II; miután befejeztem az órai feladatot, és az előttem ülő Nikit is eleget stíröltem hátulról, elkezdtem netezni. Visszamentem a pályázat oldalára és olvasás közben eszembe jutott egy-két dolog. Szép ez a statisztika, hogy 4,2 millió ember netezik és ebből 3,5 millió választó korú, ugyanakkor ennek akár csak egy kis töredékéhez eljutni sem egyszerű feladat. Mindegy, első év, kezdetleges, majd idővel felfut – gondoltam. De jó kezdeményezés, ha mást nem, hát rengeteget tanulhatok belőle. Ha mázlim van bejutok, ha nincs, akkor külső szemlélőként profitálok.
Úgyhogy belevágtam.
Merthogy, mindegy mi van, nincs más, csak az, hogy teszed a dolgod és… hinni kell abban, hogy vannak jó dolgok és ez az. Olykor, pontosabban többnyire, vagyis… szóval elhivatottnak és pozitívnak kell lenni. Muszáj. Egyébként megkattansz, mert rájössz, nincs semmi, amiért élni érdemes. Nincs más, csak ez.
